2016. október 16.

Önvizsgálatra hív!



Pál apostol Korinthusiakhoz írt első levele 11,26-30 Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön.  Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból. Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úr testét, ítéletet eszik és iszik önmagának. Ezért erőtlenek és betegek közöttetek sokan, és ezért halnak meg annyian.
Ritka eset, amikor ez az igeszakasz nem úrvacsorázó gyülekezet előtt hangzik el, hanem igehirdetés aktuális üzeneteként. Pál apostol az úrvacsorai szereztetésű igéket nem azzal a céllal írta, hogy a gyülekezet úrvacsorai alkalmának ünnepélyességét tovább fokozza. Éppen ellenkezőleg. Azért kellett leírnia, hogy feltárja, megszüntesse az úrvacsora teljes elhagyásához vezető folyamatokat.
A korinthusi gyülekezetben egészen odáig fajultak az események, hogy közösségük lelkülete alkalmatlanná vált az úrvacsora vételére. Minden úrvacsora egyben ünnepi alkalom is, hiszen annak a hatalmas Krisztusnak vagyunk vendégei, akit az idős János apostol amint meglátott, a lába elé esett, mint valami halott. (Jel. 1,17).
Ézsaiás 1,13C „Nem tűröm együtt a bűnt és az ünneplést!”
Korinthusban a szeretetvendégségek során gyakorolták az úrvacsorázást. A szeretetvendégségeken a gazdagok dőzsöltek, lerészegedtek, a szegények pedig éheztek. Ez úgy jöhetett létre a gyakorlatban, hogy mindenki a maga által vitt ételt és italt, egymást meg sem várva fogyasztotta az úrvacsorának nevezett alkalmakon.  A korinthusiak úgy gondolták, hogy lelki és szociális okok miatt, inkább szüneteltetik az úrvacsorát.
Pál apostol szerint nem az úrvacsora elhagyása jelenti a megoldást, hanem az úrvacsorát gátló lelkület felszámolása. Az úrvacsorát pedig folytatni kell. 1 Kor. 11,17-ben az Apostol így kezdi: „Amikor a következőkre rátérek, nem dicsérhetlek titeket, mivel nem javatokra, hanem károtokra jöttök össze.”  
Pál apostol, nem a megszüntetett helytelen gyakorlat visszaállítását tűzte ki célul, hanem számára legfontosabbat, az úrvacsorázó gyülekezet lelkületének mielőbbi helyreállítását. Ha a gyülekezet lelki élete Jézus Krisztusban megerősödött, következő cél már az úrvacsora újbóli elkezdése.
Különösen nagy hangsúlyt fektet arra a tényre, hogy a nem megfelelő lelkülettel vett úrvacsora óriási veszélyt rejt magában. Hasonlóan nagy veszély, amikor valaki közömbös és képmutató jelenlétével próbálja az életét rendezettnek mutatni.
Az úrvacsora, mint gyakorolt cselekmény önmagában nem oldja meg a személy, vagy a gyülekezet lelki problémáit. A rossz illeszkedés esetén az úrvacsora önmagában még nem segít, sőt a méltatlan hozzájárulásnak súlyos következményei lehetnek (1 Kor. 11,29-30) A Károli fordítás „halnak meg számosan” helyett így írja: „alusznak sokan”, itt lelki halálról van szó. (Jel. 3,1C) „Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.”
Ugyanaz az úrvacsora lehet a kegyelemnek, vagy a még nagyobb ítéletnek is a forrása! Mint ahogyan a magasfeszültségű áram is lehet produktív erőnek, vagy megbénító, halálos veszedelemnek is a forrása. Attól függ, ki hogyan közeledik hozzá. Lehet vele élni, és lehet vele visszaélni. És íme, az úrvacsorával való visszaélésnek ilyen rettentő következményei lehetnek egy gyülekezetben, hogy sok az erőtlen a beteg, és lelki halottak sokan. Kívánom Testvérek, hogy mi mindig tiszta szívvel járuljunk az úrvacsorához, és az erősítő, megújító, ébresztő és gyógyító hatással legyen ránk.
Csakis az úrvacsorázó ember Jézus Krisztushoz való viszonyulása dönti el, hogy áldássá, vagy ítéletté lesz számára az úrvacsora. 1 Kor. 11,27 „Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.”
Mit is jelent ebben az esetben a méltatlanság? Méltatlanság esete áll fenn, ha Jézus Krisztus és az úrvacsorázó között nincs megfelelő kapcsolódási pont, nincs megfelelő illeszkedési felület. Nézzük meg az imaházunk bejárati ajtajának keretét és az ajtó lapját. Ha nem lenne jó az illeszkedési felület, nem lehetne becsukni, vagyis használhatatlan lenne. Ha nincs illeszkedés, akkor nem tud összecsukódni, csak összeütközés, deformálódás van. Minden ember szívében van egy Krisztus alakú űr. Azt maradéktalanul egyedül csak a drága Megváltónk tudja betölteni. Hiába próbáljuk Jézus helyét a világ értékeivel pótolni, az nem illeszkedik, nem tudja sohasem betölteni Jézus helyét.
Az Úr Jézushoz és az általa felkínált kegyelemhez nem az illeszkedik jól, aki kiváló és bűntelen embernek tartja magát. Ellenkezőleg, csakis a kegyelemre szoruló ember.
Aki méltatlanul járul az Úr asztalához, annak nem úgy általában a bűnei okozzák a méltatlanságát, hanem csakis a dédelgetett, rendezetlen bűnei. Azok a bűnei, amelyekhez foggal-körömmel ragaszkodik. Az általa megszokottá vált és környezetében talán dicséretre méltónak ítélt bűnei miatt lehet valaki méltatlanná. Aki igazként járul Jézushoz, az méltatlanul megy, bár a mások bűneit, hiányosságait meglátja, a magáéról mit sem akar tudni. Csak annyit vizsgálj mindig magadban a hitéleteddel kapcsolatban, hogy valódi meggyőződésből teszed-e azt, amit teszel! Mert ami nem hitből fakad, az bűn.
A következő fontos tanítás ebben az igeszakaszban: Nem lehet semlegesen úrvacsorázni! Ezen a téren nincs középút. Nincs olyan, hogy nem használ, de nem is árt az úrvacsorázás. Az, vagy használ, vagy pedig a mögötte lévő lelkület komoly veszélyeket rejt magában.
Aki méltatlanul, tehát nem megfelelő illeszkedéssel járul Krisztushoz, az szembekerül vele, mert igaznak bűntelennek tartja magát. Bántó lenne számára a kegyelemre szorultságnak még a megemlítése is.
Ha jó az illeszkedésünk Jézus Krisztushoz, ha kegyelemre szorulunk, akkor az úrvacsorázás tartalmas, áldást hozó és nem pusztán mechanikus cselekedet lesz számunkra.
Vizsgálja meg azért az ember önmagát, hangzik felénk is Pál apostol felszólítása. Ezután csak egyetlen lehetőséget említ az apostol: „úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból.” Az apostol itt felszólító igealakot használ, amely a magyar fordításban nem tűnik ki.
Sokszor megfáradunk, lusták vagyunk, elgyengülünk. Pedig az úrvacsorával való élés számunkra óriási hitbeli előrelépést jelenthet, mint ahogyan a méltatlanul élés súlyos lemaradással jár. A kérdés most az, mennyire felkészülten nyújtom ki a kezem a jegyek felé? Önvizsgálatra hív az Úr! (1Kor 11,28) Vizsgálja meg azért az ember önmagát ….!
Néhány alapvető dolog, amire feltétlenül oda kell figyelnünk, amikor önvizsgálatot tartunk.
-         Hogyan viszonyulunk Jézus Krisztus kereszthalálához? Megvallottuk-e bűneinket? Minden elkövetett bűnünkre bocsánatot nyertünk-e? Krisztus békessége betölt-e bennünket? (A békességünknek és békétlenségünknek jelzés értéke van.)
-         Hogyan viszonyulunk Isten Igéjéhez? Az Igéhez igazodik-e életünk? Törekszünk-e arra és megtettünk-e mindent azért, hogy megtartsuk Isten rendelkezéseit? Van-e abszolút tekintélye Isten Igéjének az életünkben?
-         A Szentlélek irányítása alatt van-e életünk? Halljuk-e a Lélek szavát? Engedelmeskedünk-e neki?
-         Milyen a kapcsolatom a gyülekezettel? Amennyiben rajtunk áll békességben vagyunk-e mindenkivel? Élő tagjai vagyunk-e a gyülekezetnek?
A kegyelemre szoruló ember miután ette a kenyeret, itta a poharat, az Úr halálát és dicsőséges feltámadását hirdeti. Az úr halálát csak az tudja hirdetni, aki átélte, akinek ebből a halálból származik az örök élete Galáta 2,20 „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem;”
Úgy emlékezzünk az úr Jézus halálára, hogy közben ő nem halott állapotban van, hanem él és uralkodik a menny dicsőségében. Odafordulunk a meghalt, és feltámadott Jézus Krisztushoz, hogy immár becsaphatatlan bizonyossággal ellenőrizni tudja szívünk felkészültségét.

Amikor az úrvacsorai alkalom áldásaiban részesülünk, közben odaadja szolgálati parancsát, hogy az Úr halálának hirdetésével a bűnbocsánatról szóló kegyelmet továbbadjuk, hirdessük. Erre azonban csak azok képesek, akik átélik a kereszt bűntől szabadító erejét. Engedjünk szabad teret életünkben az Úr Jézusnak, hogy kérésünkkel, felhatalmazásunkkal, áldásosan tudjon munkálkodni gyümölcstermő életünkben.  ÁMEN
Forrásanyag: Dr. Almásy Tibor „Pál Apostol korinthusiakhoz írott első levele” c. könyvéből.
Nyári István „Fedetlen arccal” c. könyvéből.
„SOLI DEO GLORIA”


Nincsenek megjegyzések: